vasárnap d.u. 1/2 6-kor
otthon - itthon
 
most elolvastam az egész füzetet s az analizisre nézve ez a véleményem:
 
A [!] Gyömrői a hátam mögött ül én a díványon fekszem -
neki objektivnek kell lennie, hogy én szubjektiv lehessek s igy juthassak el az objektivitáshoz
(obstipáció) o nélkül akartam irni mindkét szó l nélkül a nélkült, valamit nem adhatok, hiába
valahol, ott ahol gondolataim érzelmekké s érzelmeim testi működésekké változnak, teljesen
egészséges vagyok s ezért Gyömrőinek nem volna szabad „engem” jellemeznie azzal, amit
szabad ötletekként mondok, neki azt kellene mondania, hogy mi az előadott zavaros ötletek
értelmes magva
valami perverziót akarok azzal, hogy odafekszem neki a diványra
ő azt mondja, segitsek neki, de nem engedi, hogy legyek, mert azonosnak veszi velem a zavart
s nem akarja észrevenni a rejtett rendet
ha igy ver, akkor nem vagyok hajlandó semmit sem <a> kedvére tenni majd akkor, amikor szép
szóval kér
nem kér szép szóval, mért is kérne - ha koitálni akarna velem, akkor értelme volna az egésznek
ezt nem akar - ki vagyok neki szolgáltatva, helyettem kaphat más pácienst is
egyszóval én neki szar vagyok
más nőhöz nem enged
nem akar játszani
lehet játszva is koitálni pl. koitál az ember és játssza, hogy igy megy a vonat - vonatot játszik
a gyermek koitálás helyett játszik
velem nem játszottak a nők én meg a pubertásban nem akartam játszani fiúkkal
az apám - Pista - az asztal lábához kötözött, ugy vert
mindenkinek igaza van - én vagyok a leghazugabb ember
még azzal is hazudok, hogy két éve egyszer sem hazudtam a Gyömrőinek
megpróbálok hazudni, hátha nem sikerül félre vezetnem
de az igazat ahogy nem hiszi, ugy elhinné a hazugságot, aztán mit csinálnék
akkor éppenugy összevissza kuszálódna minden a fejemben, mint most az érzelmeimben és az
egész lényemben
hazugsággal fogom vegyiteni az igazat, mégse szolgáltatom ki magamat teljesen, hiszen ugy is
kinevet azért
röhög magában azon, hogy én éppen „intim dolgaimat” adom elő
ugy látszik, ő a hazug embert tartja oly ártatlannak, mint saját magát
Nap ucca
nekem minden le kell nyelni
ő mindig azt mondta: ezt szeretném, azt szeretném, dögöljön meg
és mindegy, hogy mit teszek, a fontos csak az, hogy fizessek neki
ugy látszik, minden ember ilyen
tulajdonképpen nem szeretem - mit is szeretnék rajta
utolsó fajta27
utolsó divat
vatta
menstruál
ha én megkettőzhetném magamat, és nő is lehetnék
itt most sok mindent elhallgatok majd azokat ott fogom mondani, nála
ugy pofon vágom kétszer
aztán majd kérdezheti, hogy mi jut erről az eszembe
kinyaltam az anyám seggit - ő ezt akata [!] s aztán váratlanul rám rontott, hogy basszam meg
meg kellene számolni, hány oldal van ebben a füzetben
azon, ha valaki kinyalja valakinek a seggit, nevetnek, azt, aki ezt nem teszi meg, kinevetik
Gyömrői nem ussza meg ezt az analizist
nekem nincs semmire bizonyitékom
meg kellene forditani a viszonyt, ami köztünk van, hogy én is beléje lássak
hogy lehet, hogy ő boldog
talán egy borzalmas rögeszmém van, talán csak hiszem, hogy nekem kapnom kellene valamit
talán nincs is az, amit akarok, talán másnak sem jobb koitálni mint nekem
talán csak azért várok többet a szerelemtől, mint amennyit kapok tőle, mert vertek, mert azt
akarták, dolgozzak és nem engedtek játszani
Öcsödön rossz volt
kellett volna két kis ló, kis nő, kis eke
kis ház, kis kutya, kis csikó, kis kasza, kis búza - minden arányosan hozzám, mint ahogy
minden arányos volt a nevelőapámhoz
az eszkimók kutyát fognak szánkóba
vajjon arányos-e hozzám most minden, ami van
Gyömrői adja az aránytalanul egészségeset
nem arányos fizetést akar
ki fogok vele baszni
kitalálok valamit, ami olyan dühbe hozza, mint anyámat, de ő nem verhet meg
ezen ő irtón mulat majd
az nevet legjobban, aki utóljára nevet
szemet szemért, fogat fogért
süt a nap
ugat a kutya
forditott sorrend
forditott arány
ezt a könyvet Eislernek fogom megmutatni
Eisler azt fogja hinni, hogy éppen az ő segitségére szorulok
lám, most már nem mutathatom meg neki
igaz viszont: annak az átkozott pszichológiának két vége van
lényegében mindentől fölmentettem magam a Gyömrőivel szemben azáltal, hogy fizetek
az igaz, hogy önmagát nem csaphatja be az ember, de becsaphat másokat
saját magával nem baszhat ki, de kibaszhat mással28
saját magát nem baszhatja meg, de megbaszhat mást
ajjaj, milyen féltékeny lennék
igy megspórolom a neurózissal a féltékenységet
mért féltékeny az ember?
azért mert ugy érzi, a nő bármikor kaphat férfit, de a férfi nem kaphat bármikor nőt
a férfinak nő kell, teljes egészében, a nőnek pedig csak fasz kell
meg pénz és geci
az utóbbi nem illik ide
a koitusz homoszexuális aktus is
ha a nőt az ember fizikai erővel nem kényszeritheti megadásra, akkor - kiterjesztve ezt az egész
női nemre - megadásra kényszeritheti azzal, hogy szarik rá, azaz homoszexuálizmussal
rém buta voltam, hogy adtam anyámra, hogy bedőltem egész perverz lelkiségének és nem
követtem a fiukat
igaz viszont, hogy akkor kiközösitettek volna a fiuk, hiszen az a buta Jobbágy Gábor oly
kárörvendő volt a Sztruhalával való viszonyom miatt
hiszen ha mindezt odaadnám egy hozzám hasonló koru fiatalembernek, nemhogy barátra
tennék szert, hanem inkább abban lelné az az [!] örömét, hogy köznevetség tárgyává tenne
meg kell tanulni (tagadni: <ezt> akartam irni) hazudni és titkolódzni, amikor alulkerülök és
őszintének lenni, amikor én vagyok felül
fel-ül
fel-áll
fel-ál
felsál
fals, ál
fasz áll
fasz-ál
faszol
kifaszol
kifaszolsz
kifaszoltok
pina, picsa, fasz, segg, baszni, gecizni, kiverni - mindezt - nyalni - a lehető legtermészetesebb
képpel el lehet mondani olyanok társaságában, akik nem tehetnek ellene semmit
érdekes, én a cselekvésbeli motorikus levezetést tudtam belé e szavakba s azért nem
használtam  őket, mert szavakkal nem elégülhet ki az ember s azért nem elégitettek ki a
cselekvések, mert szavak nélkül sem elégülhet ki az ember
ennek csak az lehet az eredete, hogy e szavak miatt megvertek - ez tehát a verő számára
motorikus kielégülés volt
valaki egyszer csupa ilyen szavakat irt össze egy papirra és azt nagyon megverték
nem a Gyömrőinek gyógyulok meg, hanem magamnak
egyszer én magam is ráfirkáltam egy hirdető oszlopra, hogy pina fasz, együtt basz
akkor nagyon féltem, a klozetokban dühös voltam, hogy ilyesmit firkálnak oda felnőttek is
most majd kipótolom a gyerekkort s igy elmondhatom: én ezt és ezt csináltam, senki sem
kérdezheti, hogy mikor29
én hülye állat, hogy akartam segiteni a Gyömrőinek meg a mamának
a mama a gyermek számára nem anya, hanem maga a nő
seggbe fogom baszni a Juditot itt fekszik az ágyon, a háta meztelen
hogy lehetne dühbe guritani a Gyömrőit, ugy hogy kivágjon és visszakönyörögjön
hát ezt nem nagyon lehet
akkor ki fogok vele baszni az életben, analizisen kívűl, elrontom a prakszisát
„véletlenül elszólom magam” hogy viszonyom volt vele aztán olyan módon fogom tagadni,
hogy mindenki, még az analitikusok is elhiszik
a lényeg az, hogy én guritom őt dühbe és mégis ő kérjen tőlem bocsánatot, hogy beszüntessem
az ellenségeskedést
erre azt a feltételt szabom, hogy nyalja ki a seggem
anyám ilyen viszonyra kényszeritett egész viselkedésével - de még ennek a valóságától is
elütött
most már értem, hogy mi az „a perverz forditottja”
a felnőtt-gyermek konfliktus = konfliktus a koitusz-vágy és a perverz vágy között
ez a konfliktus terrorral társulva megfordittatik oly módon, hogy az inverz koituszvágy
küzködik az emberben az inverz-perverz vággyal
ez a neurózis
az analitikus mennél passzivabb, annál aktivabb ebben a viszonylatban, míg végül belepusztul
az aktivitásba
azt az aktivitást, ami normális életben az övé volna ráruházza a páciensre, két személlyé teszi
meg kell ölni, ahelyett hogy az ember a saját vágyát folytaná el
ha Gyömrőit megölném - mi sem volna könnyebb - még mindig nem volnék egészséges,
mégpedig  azért nem, mert a nővel szemben használna a fenyegetés az erdőben, de nem használ
a kulturában
a kulturában minden nő kurva, mennél öntudatosabb, annál inkább
anyám azért gyülölt öntudatlanul, mert azt hitte, mint anya nem lehet kurva, neki csak
dolgoznia muszáj és ezért is akarta, hogy én is csak dolgozzak
a Gyömrői disznósága abban áll, hogy nem anyámról akar beszélni, hanem rólam, hát majd
visszaadom ezt neki
a hülye - azt mondja szeretem is, gyülölöm is, holott már a szeretetben magában benne
foglaltatik az ambivalencia, hogy hogyan azt nem tudom, de talán rá lehet jönni a gyülöletből
a gyülölet megforditott szeretet, tehát szintén ambivalens
a gyülöletben az ambivalenciát a megsemmisitésre irányuló vágy s az ezt visszatartó
tehetetlenségi érzés jellemzik
tehát a szeretet ambivalenciáját a megsemmisülésre irányuló vágy s az ezt feloldó aktivitás
jellemzi
mint neurótikus, ab ovo hülye vagyok, az analitikus ugy látszik ex professo az
professzionista hülye
a mértéktartás szociálisan és szellemileg abból áll, hogy az ember hülyébb legyen, mint amilyen,
tehát nem abból, amit Gyömrői, ez az ökör ir (ha ugyan ökör és nem azért irja, hogy
megtüressék a többi emberek, hatóságok stb által) nem abból, hogy szublimáljon, hanem, hogy
szublimált energiákat engedjen vissza eredeti nem szublimált mivoltukba, hogy az affektiv30
kapcsolatu (mert érvényesülni ebben a társadalomban nem tudó: ezért affektiv) értelem
változzék vissza motorikus levezetésü ártalommá
ehhez azonban szerelem segithetné csupán az embert, ha nem akar egyszerre bolsi és kéjgyilkos
lenni
viszont ha idáig eljutott az ember, akkor hiába
olyan nőre van szüksége, aki maga is érti ezt és meg tudja ezt tenni, aki tehát nem ártalmat vár,
hanem értelmet
Gyömrői, ez a gyalázatos vígan lébol, azt hiszem, csatlakozom a hitleristákhoz, hogy innen is
kiüzessék
hiszen az is gyógyulás, ha az ember a gyülöletet oldja cselekvéssé és nem csupán az, ha a
szerelmet oldja nemi egyesüléssé
ő persze olyan férfit akar és tart magának, aki ragaszkodik hozzája, akit tehát nem kell neki
„megtartania”, nem kell érte dolgoznia
hát hiszen értem sem kellene, mert nem sok nő van, aki versenyezhetne vele s az éppen a baj,
hogy ő mellette végtelenül féltékeny lennék, mint a gyermek, aki tudja, hogy ő nem nyujthatja a
nőnek azt, amit felnőtt férfi tud nyujtani, aki tehát retteg, ha egy uj férfi föltünik a láthatáron
ezen az érzésen csak az segithetne, ha az ember bármilyen nővel meg tudna elégedni és ezt
nagyon szeretném, ekkor lehetne Gyömrői is az enyém - ehhez azonban előbb el kellene
vesztenem őt
hagyni kell a dolgokat folyni - hiszen csak  ő segithetne ha szeretne - bár nem szeret - mert
akkor már nagyon gyülölnie kellene - s ha  ő szeretne, akkor az annyi éppen, mint amikor a
külvilág beavatkozik az ember problémájába
az ész tehát nem arravaló, hogy „irányitsa” az embert (lásd a pedagógiát: a felnőtteknek nem
irányitaniok, hanem csak értelmezniök kellene a kicsinyeket) hanem arra való az ész, hogy a
külvilágot önmagával együtt tudomásul vegye
hiszen éppen azt nehéz tudomásul venni, hogy a Gyömrői csak analitikus, hogy a Judit csak
technikai koituszra alkalmas stb
a dolgoknak mégis szabad folyást engedek - nem leszek boldog, de - ki tudja - talán nem leszek
ennyire boldogtalan sem
de akkor mit kedveskedik a Gyömrői: a pénzért?
édes istenem segits meg!
hogy én mint gyermek szeretem - hát hogy szeressem másként, ha ő nem akar társául tekinteni
én csak páciense vagyok nem baj Attila, majd én melléd állok
azért kedves, mert fizetünk neki - majd ha nem kell már a kedvessége, nem fizetünk neki
lám, ez a kedvesség másutt is megvásárolható
nem is kell ugy vissza riadni az uccai nőktől: az az élet és az a határ, hiszen mindennek,
mindenkinek van határa
ugy kell baszni, mint ahogy a légy lerakja a petéit és megy tovább
mi aggódtunk, hogy teherbe ejtjük a „tisztességes” nőket - ők nem aggódnak, hogy ily nehéz
érzelmi, lelki teherbe, hisztériába ejtik az embert, még le is néznek érte
meg kell baszni őket, ha sirnak ki kell rugni őket - ők is kirugnak mint férfit, ha sirtunk
jól van Attila - mi még megférünk egymással Gyömrőit ejtsd ki ugy a szivedből, mint a
seggedből a szart
az, hogy erre azt mondja majd, ha megtetted: no lám, meggyógyult, meggyógyitottam, azt
hadd rá, hadd szarjon ő is31
most havi  100 pengőért kaphatsz lakást, teljes ellátást - a nő nem is olyan fontos, mint
amennyire képzeled: szarni, enni [!] lakni, aludni mind külön-külön is éppen olyan fontos, hidd
el
az meg éppen nem olyan fontos, hogy pont a Gyömrői legyen az, akit megbaszol - talán fontos
lenne és nélkülözhetetlen, ha - ahogy szamár módra érezted eddig - volna teljes egyesülés ez
azonban nincsen
a nő mindenképpen megcsal - mikor csecsemő voltál, megcsalt az apáddal s most ha teljesen
oda is adná magát, akkor is megcsalna a gyerekkel
csak te voltál oly szamár, hogy azt hitted, megcsalod anyádat, mikor az uccai nőhöz mentél,
hogy megcsalod most a Gyömrőit
te akármit csinálsz, nem csalsz, ők akármit csinálnak, csalnak - férfi vagy
bizony férfi vagy, kárpótold magadat: ölj, ha másként nem, alattomban
szerezd kegyetlenül a pénzt s majd jó lesz az uccai nő is
gondolj arra, hogy mindenkinek megvan a maga „élet-titka” s mindjárt fölszabadulsz képzelt
titkaid nyomása alól
a Gyömrői már régen megöregszik, mikor te még fiatal leszel s majd ha kinozza a
szerelemtelenség halálfélelme, te is lehetsz objektiv vele szemben, olyan ártatlanul kegyetlen,
mint ő
mondd ott azt, ami eszedbe jut és tedd kinn azt, ami eszedbe jut
boldogitsd azzal, hogy rezignálódsz
általában gondolkodj ugy, hogy nézd magadat második személynek - amivé  ő tesz magaddal
szemben - s akkor akár meg is ölheted, nyugodtan mondhatod: nem én voltam
látod, elfáradsz, ez jó jel, tudsz majd aludni
te halhatatlan vagy, a Gyömrői azzá tett - ha felkötnek sem téged kötnek föl
tejföl
kelj föl
kelj föl és járj
tele a füzet
adj oda neki tiz pengőt s e füzetet égesd el
ha ezt is odaadod, meg a pénzt is, kiröhög, hogy milyen buta vagy
látod, azt mondta, ő nevetett, de nem kinevetett
hazudj mint ő, aki nemcsak azt hazudja, amit mond, hanem a mondással is hazudik: azt akarja
elhitetni, hogy lehet nevetni valamin anélkül, hogy kinevetne
hazudj, de ne légy oly gyáva disznó, mint  ő, aki nem meri bevallani, hogy kinevetett: ugy
látszik a hazugság a gyógyulás
ugye, most már nem is kellene neked  ő, ugye most már nem nyujthatna többet az uccai
kurvánál
amit keresel, nincs
magadat keresed másban
magadat szereted - ilyet nem találsz s ha találsz nincs az ismert nők között
vagy megtalálod majd azt, akit keresel, vagy nem, addig vedd a nőt az öleléshez ugy, mint a
szaráshoz a klozetot
valamikor a bilin örültél, hogy a testi feszültség föloldásához hozzájárul a mama szeretete32
most ehhez hozzájárul az a gyülölet, amellyel szublimáltan bár de illetne téged analitikusod, ha
nem lenne hazug disznó (de hisz ő ebbe szublimált) add ki neki a szart legyen boldog
s nézz utána, hol adhatnád ki okosabban hiszen a gyógyulás abból áll, hogy belátja az ember:
ha olyan buta marad, mint amilyen butaság analizisbe menni és pénzt adni  azért, hogy  őt
boldogitsd a saját boldogtalanságoddal - akkor boldogtalan is marad
nyugodj meg, a gyógyulás abból áll, hogy rájön az ember, hogy becsapják, ha bizik s hogy a
leggyalázatosabban éppen az csapja be az embert, akiben a legjobban bizott, annyira, hogy a
puszta szavára pénzt adott neki
s annyira becsap, hogy a pénzért, amit kap, még csak azt sem mondja meg: maga ostoba, hogy
nekem fizet ezért, hát nem volna más helye ennek a pénznek, pl. hogy egy kis örömöt vigyen
vele az életébe, hogy egyen, aludjon, cukrot vegyen, nyakkendőt, cipőt, vagy ezt, ami kell
látod, a pénzedről való igazságot sem kapod meg a nyomorulttól a pénzedért, még arra is
magadnak kell rájönnöd
mit akarsz még tőle: azt hogy legalább ismerje ezt be?
nem teheti, mert akkor már nem nevetgélne oly mulatságosan, 40 pengő mégis 40 pengő és
akkor ezt elvesztené, mert akkor már te sem fizetnél neki
de hiába sanyarogsz amiatt, hogy a kifizetett pénzért igazán elvárhatnád a kifejezett igazságot -
ő ugy fog téged mindig jellemezni, mint gyermeket, mert anyainak tartja magát és nem
csalónak, pedig éppen ezért csaló
s az, hogy erre rájössz, te, aki rajongtál érte és nem tudtad elképzelni az életedet nélküle, mert
lassan az a buta meggyőződés alakult ki benned: hogy no most, ő az, akit szeretek - az hogy
rájössz arra, hogy még ő is megcsal, a legtermészetesebbnek tartva, hogy ezt tegye, s hogy te
egy barom vagy talán megéri a pénzt, amit kifizettél neki
most aztán, hogy mindezt lekontrolláld, a legjobb, hogy hazudsz neki - igy lekontrollálhatod
azt is, hogy vajjon csaló létére is tudnál-e vele élni
mert valaki mégis kell,  őt vedd próbababának - azt hiszed, te barom, hülye marha, hogy
szereted? -  őt a csalót nem csapod be ezzel, hát mért csalod magadat, nem elég, hogy  ő
becsap?
hadd, hogy becsapjon, csapd be te is őt, csak azt ne feledd el egy pillanatra sem, hogy mindez
csalás
ha aztán azt mondod, hogy szereted s  ő az mondja, ez igaz, ennek ne dőlj be, mert  ő még
ebben is hazudik - mert nem is tehet mást: ez az ő életkedve teveled szemben.
8 óra 20. -
 

A bejegyzés trackback címe:

https://keseiversek.blog.hu/api/trackback/id/tr483185731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása